[edemokracia.hu]
Aktuális Rólunk Dokumentumok Pályázatok Rendezvény Linkek
eDemokrácia Műhely >> Rólunk >> Sajtó >> Pártok a neten 2024. április 20.

Pártok a neten

Párthonlapok a választási kampányban

ComputerWorld - Számítástechnika, Zimányi Katalin

A politikai pártok már jó ideje felfedezték maguknak az internetet. A web remek közösségszervező és kampányeszköz lehet, csak élni kell tudni az általa nyújtotta lehetőségekkel. Körülbelül egy évvel ezelőtt alakult meg Budapesten az eDemokrácia Műhely Egyesület, amelynek tagjai újságírók, politológusok, szociológusok és médiaszakértők. Január 30-án az eDemokrácia Műhely klubprogramján a részt vevő vendégek és a meghívott előadók áttekintették, hogy milyen a magyarországi politikai pártok megjelenése az interneten.

Helyzetkép
A "Pártok a neten - helyzetkép a választások előtt" című, a Független Médiaközpontban megrendezett programon csak három politikai párt képviseltette magát, ábécé sorrendben: az MDF, az MSZP és az SZDSZ. (Igazán kár, hogy a többi párt távol maradt, hiszen így a legjobb szándék mellett sem lehet teljes a helyzetkép. - A szerk.)

Csozik László, az SZDSZ NetPárt ügyvivője azzal indította előadását, hogy úgy gondolja: 2002-ben az internetnek még nem lesz akkora szerepe a választási kampányban, mint amekkora várhatóan lesz 2006-ban. A Szabad Demokraták Szövetsége jelenleg egész honlapcsaládot működtet, a közelmúltban indult új webhely immár a hatodik generáció a párt honlapjainak történetében. Csozik elmondta, hogy az új webhely megtervezésekor figyelembe vették a korábbi honlapokkal szerzett tapasztalatokat, és igyekeztek minél inkább igazodni a párt kommunikációs és kampánystílusához. Ez a weboldal jóval egyszerűbb, átláthatóbb és felhasználóbarátabb, mint a régiek. Az SZDSZ előadója kiemelte a NetPárt szerepét, amelyet az elmúlt év júniusában hoztak létre azzal a céllal, hogy a net felől is csatlakozni lehessen a Szabad Demokraták Szövetségéhez. Csozik hozzátette: a nem túl távoli célok között szerepel a párt teljes közéletének áthelyezése az internetre. A fórumokról szólva a NetPárt ügyvivője megjegyezte: a politikai pártok életében különösen igaz, hogy addig él egy fórum, ameddig azt a tagok éltetik. Más kérdés, de úgy vélem, itt és most nem tisztünk megvitatni, hogy a választópolgárok egyelőre éretlenek az internetes demokráciára.

Hölgyfórum
A Magyar Demokrata Fórum képviseletében Kerekes Pál, a PR 1. Stúdió gyvezetője, Dávid Ibolya MDF-elnök online referense tartott rövid előadást. Kerekes azzal indított, hogy - ami az internetes jelenlétet illeti - az MDF még nem tart ott, mint az SZDSZ. A párt csak az utóbbi másfél évben kezdett el intenzíven foglalkozni a webes jelenléttel és stratégiával. A www.mdf.hu pillanatnyi állapotában a precíz dokumentálás és a történeti áttekintés eszköze, rendezőelve frakcióközpontú. Kerekes megítélése szerint a Magyar Demokrata Fórum központi honlapjánál lényegesen népszerűbb a pártelnök személye köré épített honlap. A www.davidibolya.hu című honlapot a Hölgyfórum működteti. A tartalomfejlesztésért felelős szakemberek maguk sem számítottak olyan gyors sikerre, mint amelyet elért az oldal, annál is inkább nem, mivel a weboldal promóciója csak január első napjaiban indult el. (A decemberi indulás hetében egy hét alatt hozzávetőleg 30 ezer látogatót vonzott a honlap.) A webhely egyik újdonsága az SMS a Házból rovat: a formanyelvből következő rövidség és adott karakterszám keretei között az elnökasszony megjegyzései, kommentárjai, néha csak hangulatjelentései kerülnek ki a mobilkijelzőre szabott oldalra.

Építőeszköz
Simon Gábor, az MSZP Országos Választmányának elnökhelyettese szerint "a párt egyelőre csak ízlelgeti az internetes lehetőségeket". A Magyar Szocialista Párt számára az internet nem csupán informatikai eszközt jelent, hanem a szervezetépítés, valamint a közösségteremtés eszközét is. Ez a párt internetes megjelenésében is arra törekszik - mondja Simon -, hogy emberközpontúságot tükrözzön. Ideális lenne, s feladatul kell kitűzni, hogy minden állampolgár számára alkotmányos joggá váljon az internethez való hozzáférés. Napjaink realitása azonban az, hogy a politikai elit részéről még mindig némi távolságtartás mutatkozik az internettel szemben. A www.mszp.hu honlapcsalád portál jellegű, "szocialista hírcsatorna", amely egyszerre kifelé és befelé építkező eszköz. A központi oldal mellett aktív és önálló életet élnek a regionális változatok. Most épül egy extranetes rendszer, amelynek célja a gyors adatkommunikáció megteremtése. Simon hozzátette: már ma is létezik egy magánkommunikációs rendszer a párt központja, illetve a megyei szervezetek között. A párt az interneten keresztül kommunikál a médiával, és "E-tagságot" is toboroz. Az MSZP Országos Választmányának elnökhelyettese fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az E-tagság nem azonos az SZDSZ NetPárt kezdeményezésével. A tagok online juthatnak hozzá a jelentkezési lapokhoz, de a tényleges tagfelvétel offline zajlik. Sükösd Miklós politológus (Közép-Európai Egyetem), az eDemokrácia Műhely kutatási igazgatója arra volt kíváncsi, hogy milyen a pártok weboldalainak a látogatottsága. A válaszokból kiderült, hogy az MDF honlapját napi átlagban 800-900 polgár látogatja, az MSZP oldala napi 4-5 ezer látogatót vonz (csúcsidőszakban ez a szám akár 55 ezer fő/napra is felszökhet). Az SZDSZ napi látogatóminimuma: 200-300, maximuma pedig: 1000-1500. Természetesen a szezonális rdekességek adott esetben jóval a maximum fölé emelhetik a látogatottságot.
Forrás:www.szt.hu
Sajtó
A süti visszaharap
Túl sok a süti
Konferencia az személyes adatok védelméről
szavazzram.hu
Pártok a neten
Mire jó a közháló?
Választások az interneten
E-mail
Sitemap

faa©design