Hírek, aktualitások

Hiába kérték jogvédők (TASZ, Transparency International, K-Monitor), július közepén Áder János köztársasági elnök aláírta az az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény módosítását, ami októberben lép életbe. A közérdekű adatok ezután sokkal nehezebben és szűkebb körben lesznek megismerhetőek, mint eddig.

Nyert a Norvég Civil Támogatási Alap kiírásán az eDemokrácia Műhely Egyesület Üvegfalu címmel beadott pályázata. Az Üvegfalu egy látványos átláthatósági projekt, amelynek célja az önkormányzati közpénzek elköltésének transzparenssé tétele és a teljes átláthatóság megvalósítása előbb pilot projektként egy kistelepülésen, majd a kidolgozott modell országos elterjesztése. A projekt során átláthatósági tréningek tartásával országszerte mintegy 70 helyi civilszervezetet is felkészítünk arra, hogy képessé váljanak kikényszeríteni az önkormányzatok átlátható működését.

Az ellenzék éles kritikája ellenére gyorsított eljárással szavazta meg az Országgyűlés az információs önrendelkezésről szóló törvény módosítását. A vitatott javaslat lehetővé teszi, hogy a közérdekű adatokat kezelő szervek - köztük az önkormányzatok is - az adatigénylőkkel fizettessék meg az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét.

Négy civil szervezet tiltakozik az információszabadságról szóló törvény módosítása ellen, szerintük a közérdekű adatigénylés "fizetőssé tételével" az adatkezelők leküzdhetetlen akadályt gördíthetnek a közérdekű adatok megismerésének útjába.

A nemzet madaráról is szavaztak a britek: az online voksoláson szoros küzdelem alakult ki a gyöngybagoly, a feketerigó, az ökörszem és a vörösbegy között.

Válaszként a közérdekű bejelentők fenyegetett helyzetére korrupcióellenes civil szervezetek bejelentővédelmi együttműködést indítottak - jelentették be a szervezetek képviselői.

2015. március 12-én új átláthatósági szabályozás született Pesterzsébeten, amelynek egyik kezdeményezője és motorja Völgyesi Krisztián, a 4K! pesterzsébeti önkormányzati képviselője volt.

Nemzetközi elismerést vehetett át Bodoky Tamás, az Atlatszo.hu internetes oldal főszerkesztője - közölte Mong Attila, a portál főszerkesztő-helyettese az MTI-vel.

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a befektetési vállalkozások szabályozását szigorító törvény tervezetét a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - tájékoztatott a tárca.

Amíg hazánkban a gazdasági bevándorlás ellen fellépnek, addig a jelenség modern változatát egy kis Balti állam 10 millió ember számára szeretné biztosítani. Észtország decemberben emelte nemzetközi szintre a digitális állampolgárság igénylésének lehetőségét, amellyel a világon bárki, így például itthon vagy külföldön dolgozó magyarok is élhetnek.