Üvegfalu

Több mint háromszáz megvizsgált önkormányzat között egy sem akadt, amelyik maradéktalanul teljesítette volna törvényi kötelezettségét és teljes körűen közzé tette volna a működésére és gazdálkodására vonatkozó kötelező közérdekű adatokat - derült ki az eDemokrácia Műhely kutatásából. Az Üvegfalu projekt a Norvég Civil Alap támogatásával valósult meg. Ez egy látványos átláthatósági projekt, amelynek célja az önkormányzati közpénzek elköltésének transzparenssé tétele és a teljes átláthatóság megvalósítása pilot projektként egy kistelepülésen (Pázmánd), amelynek eredményei, eszközei más településekre is adaptálhatók. A projekt keretében megtörtént az önkormányzatok átláthatóságának felmérése és minősítési rendszer kidolgozása is. A projekt 2014-15 folyamán zajlott.

Pázmánd településen elsőként az országban egy éven belül létrejön a teljesen átlátható önkormányzat működési modellje. A Norvég Civil Támogatási Alap segítségével megvalósuló projekt tervezett tevékenységeiről, a nemzetközi összefüggésekről, technikai megoldási lehetőségekről és a továbblépési irányokról esett szó azon a szakértői tanácskozáson, amelyet 2014. október 10-én a Független Médiaközpontban rendezett meg a projektgazda eDemokrácia Műhely Egyesület.

Nyert a Norvég Civil Támogatási Alap kiírásán az eDemokrácia Műhely Egyesület Üvegfalu címmel beadott pályázata. Az Üvegfalu egy látványos átláthatósági projekt, amelynek célja az önkormányzati közpénzek elköltésének transzparenssé tétele és a teljes átláthatóság megvalósítása előbb pilot projektként egy kistelepülésen, majd a kidolgozott modell országos elterjesztése. A projekt során átláthatósági tréningek tartásával országszerte mintegy 70 helyi civilszervezetet is felkészítünk arra, hogy képessé váljanak kikényszeríteni az önkormányzatok átlátható működését.