"A nyilvánosság véd" - Üvegfalu-fórum Pázmándon


Elkészült Pázmánd község új internetes portálja, amely azt a célt tűzte maga elé, hogy száz százalékban teljesíti az átláthatósági elvárásokat, így Pázmándra ezentúl a korrupció gyanúja sem vetülhet. A portált először Pázmándon mutatta be az eDemokrácia Műhely Egyesület, ahol a helyi lakosság még élesítés előtt megismerhette, véleményezhette azt. 2015. november 13-a pénteken országos sajtótájékoztatót tartunk a projektről, ahova minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A 2015. október 27-én tartott fórumon L. László János, az eDemokrácia Műhely Egyesület elnöke ismertette a Norvég Civil Alap által támogatott Üvegfalu-projekt eddigi eredményeit, aláhúzva, hogy önmagában már az a tény, hogy egy önkormányzat vállalkozik egy ilyen átláthatósági projekt megvalósítására jelzi, hogy a település vezetőinek nincs mit titkolniuk. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a pilot-projekt példát fog mutatni nemcsak az önkormányzati, hanem az államigazgatási és politikai szféra számára is, és reményét fejezte ki, hogy sokan fogják követni Pázmánd példáját.

Sajtótájékoztató a projektről
 
A hazai korrupció felszámolására a legkisebb települések mutathatnak példát a nagypolitikának!
A Fejér megyei Pázmánd község elhatározta, hogy tökéletesen átláthatóvá teszi működését és gazdálkodását. 
 
Az eDemokrácia Műhely Egyesület segítségével olyan új portál készült a településen, amely lehetővé teszi a közérdekű adatok teljes körű megjelenítését. Bár a törvények előírják ezt minden önkormányzat számára, szinte nincs olyan település, amely teljesítené e jogszabályi kötelezettségét.
 
Pázmánd község és az eDemokrácia Műhely Egyesület ezen a sajtótájékoztatón intéz felhívást a magyar önkormányzatokhoz, hogy csatlakozzanak a közérdekű adatok közzétételére vonatkozó törvényi előírásokat száz százalékig betartók klubjához.
 
Az Üvegfalu néven futó projektet a Norvég Civil Alap támogatja.

Időpont: 2015. november 13., péntek, 11 óra
Helyszín: MÜSZI, 1085 Budapest Blaha Lujza tér 1. (Corvin áruház III. emelet, Bejárat a Somogyi Béla utca felől, nagy zöld ajtó MÜSZI logóval)
 

"A korrupció nem csupán morális kérdés, hanem a gazdasági lemaradást konzerválja, kicsit leegyszerűsítve: az embereknek tudniuk kell, hogy a korrupció miatt maradnak szegények." - idézte az egyesület vezetője Eva Joly norvég-francia jogász szavait. Hozzátette: természetesen nem gondoljuk, hogy a kistelepülések szintjén lenne leginkább korrupció, de alulról el lehetne kezdni ennek a felszámolását, hiszen a kisebb pénzből gazdálkodó településen még inkább fontos, hogy a lakosságnak rálátása legyen, hogy hogyan, mire költi az önkormányzatuk a forrásait. Megjegyezte, hogy igen nehéz volt partnert találni a projekthez. Több önkormányzatot megkeresett az egyesület, de nagyon kevesen voltak nyitottak. Ennek kapcsán utalt rá: "olyan ez, mint egy lakmuszpapír, ha felhívunk egy önkormányzatot és elzárkózik, az már eleve gyanússá teszi, hogy mi takargatni valója van".

"Nagyon jó hangulatban zajlik a polgármesteri hivatalban az adatok összegyűjtése, volt aki most tudta meg, hogy mi az a "linkelés", s hogy ez nem valami hihetetlen bonyolult dolog..." - jegyezte meg a pázmándi önkormányzat részéről dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika polgármester. Kijelentette: a nyilvánosság véd, hiszen ha minden köztudott, a gyanúsításoknak sincs terepe. Felhívta a figyelmet, hogy Pázmándon már most is vannak olyan nyilvánossággal kapcsolatos kezdeményezések, amelyek példa nélkül állóak, mint amilyen az, hogy a sportközpont-beruházással kapcsolatos mindn egyes levélváltást a honlapján nyilvánosságra hoz az önkormányzat. "Ahogy iktatásra kerülnek a 477 milliós beruházással kapcsolatos levelek, dokumentumok, máris kerülnek fel a honlapra" - fejtette ki a polgármesterasszony. Az új honlapra azonban újabb dolgok is ki fognak kerülni, így például a polgármester és képviselők vagyonnyilatkozatai, vagy a bérezésre vonatkozó információk.
Kijelentette: fontos lenne, hogy a települések kormányzati segítséget kapjanak a közzétételi kötelezettségeik teljesítéséhez.
Kifejtette: a projekttel párhuzamosan zajlik a polgármesterek, önkormányzati képviselők etikai kódexének a kidolgozása is, amelyben szintén aktívan részt vesz, s amelybe szeretné, ha a nyilvánossággal kapcsolatos kérdések is belekerülnének.

"Semmiféle demokratikus önigazgatás nem képzelhető el nyilvánosság, átláthatóság nélkül; ehhez a közérdekű és közhasznú információk átláthatóságát is biztosítani kell. Enélkül egyszerűen nincs miről beszélni. " - jelentette ki Gáspár Mátyás közigazgatási szakértő.

Az önkormányzatok fejlődése abba az irányba mutat, hogy kényszerűségből ugyan, de önállóvá kell válniuk - húzta alá a közigazgatási szakértő. Ez azt jelenti, hogy valóban minden helyi értéket mozgósítani kell, egymással párbeszédben, közösségben gondolkodva, ami szintén nem történhet információk nélkül. Ha azt akarjuk, hogy a települések megtalálják a fejlődésük, vagy egyáltalán a fennmaradásuk útját, ehhez az embereknek mindenről tudomással kell bírniuk. Csak így képzelhető el, hogy részt vegyenek a helyi fejlesztésekben, a helyi problémák megoldásában - világította meg a nyilvánosság szerepét a helyi közösség szempontjából.

Megemlítette, hogy Pázmánd önkormányzata a kötelezőn felül többlet tájékoztatást is vállal. Ilyen többletvállalások például a vagyon- és értéktérkép, a vagyonnyilatkozatok, az önkormányzat stratégiái, jövőbeni tervei, az önkormányzat által elnyert, vagy megpályázott pályázatok, vagy a panaszok, javaslatok és az azokra adott válaszok. Emellett beszélt arról is, hogy Pázmándon tervezik a helyi átláthatósági ombudsman intézményének létrehozását.

Az új portál fő funkcióit, az újdonságokat és hogy milyen támogatást nyújt a portál ahhoz, hogy az önkormányzat egyszerűen tudjon megfelelni a jogszabályok által előírt adatközlési követelményeknek is Nagy Ildikó Emese ismertette az eDemokrácia Műhely Egyesület részéről. A bemutató során aláhúzta, a portál felépítését igyekeztek logikus, áttekinthető rendszerbe foglalni, ugyanakkor folyamatosan várják az észrevételeket a lakosság részéről is az info@pazmand.hu e-mail címen.

A készülő portál jelenleg a pazmand.localinfo.hu URL-en érhető el, és akkor kerül a pazmand.hu oldalra, ha az adatok feltöltésre kerülnek.

Videóösszefoglaló a fórumról

logósor